Mostanában nem nagyon jelentkeztem. Jó ideje folyton csak a kedvenc kis csöves kenyeremet sütöm, ami számunkra nagyon bevált. Viszont mivel ezek a kenyerek a forma miatt egytől egyig pontosan ugyanúgy néznek ki, aki egyet látott, látta az összeset.
Most azért mégis itt vagyok, mert a cső forma helyett tegnap inkább a „kockát” használtam, a szögletes Pullman formát, ezúttal a fedele nélkül, hadd emelkedjen a tészta korlátok nélkül, sütőzacskóba húzva. Ez egy kétszer akkora kenyér, mint ami a kerek fazonból kijön, így ebből elég heti egy is.
Elfogult vagyok, de azt kell mondjam, igen mutatósra sikerült a kicsike (nagyocska...). Sőt, még repedezni is majdnem teljesen elfelejtett, cafatokra szakadt oldal helyett ennyi volt a teljes mutatványa:
A recept egyébként gyakorlatilag ugyanaz, mint bármelyik csöveskénél, csak duplázva, illetve ezúttal kicsit variáltam a liszteket, valamint csökkentettem a folyadék mennyiségét (értsd: a tej után elfelejtettem hozzáönteni a vizet). Szóval került bele 400 g tej, abban 300 g kovász meg 40 g méz jól elkeverve, majd 180 g teljes kiőrlésű kenyérliszt, 180 g pizzaliszt, 360 g fehér kenyérliszt. Ezeket lazán összekutymolva békén hagytam úgy egy órát, majd rövid dagasztás után lassanként hozzáadagoltam 110 g vajat. További dagasztás, majd kis pihenő után A Nagyi kovászos kenyere csoportban tanultak szerint kivettem 50 grammot, ami ment egy kis üvegcsébe, jelezni, hol tart a kelés folyamata, végül beledagasztottam 22 g sót a tésztába. Körbelisztezve lazán gombóccá formáltam, két órát pihentettem. Utána háromszor (félóránként) áthajtogattam, végül ment a hűtőbe éjszakázni. Ott a szokásosnál lassabban kelt, így reggel még hagytam a konyhában kicsit éledezni. Utána kettészedtem, amikor a vekkertészta már majdnem a duplája volt a kiinduló méretének. Kinyújtottam a darabokat sodrófával jó laposra, majd kukaccá feltekertem őket. Megint pihentek egy keveset, aztan még hengergettem rajtuk párat, hogy hosszabbá nyúljanak. Összecsavartam a kettőt, és mentek a kivajazott edénybe. (Nemrég felfedeztem, hogy ha vajazom a formát, sokkal kisebb eséllyel ragad bele itt-ott a tészta, mint ha olajozom.) Bekentem a tészta tetejét olajjal (erre visszont jobb az olaj, mint a vaj, mert az utóbbi megkeményedik, majd töredezett felületet eredményez, ahogy a tészta növekszik), és hagytam kelni. Az olajozás nem elengedhetetlen, de én úgy látom, segít, hogy ne repedezzen túlzottan a kenyér sütés közben.
Amikor a vekker már közel háromszoros volt (formázástól ez még két óra volt), lekentem malátás tejföllel (melasz helyett ezúttal malátaport használtam), majd benyomtam egy grandiózus sütőzacskóba. Előmelegítés nélkül ment a sütőbe, 200 fokon sült 1 óra 25 percet, fél óránként körbefordítva. (Az én sütőmben egy ekkora óriásbébinek kell ennyi idő, különben marad egy szalonnás csík az alján.)
A pizzalisztet máskor is fogom még kenyérbe keverni, nagyon klassz, rugalmas állagot adott. E mellett ami még sokat segít az ilyen (számomra) nagy kenyereknél, az egy extra keverőszár a dagasztógéphez.
Igen, ez itt az (önkéntes, fizetetlen) reklám helye lesz. Először is pár szó a dagasztógépemről most, hogy lassan már egy éve használom, szóval mondhatni kellő rálátással rendelkezem róla: Kenwood Patissier a becsületes neve, csudiszépséges babarózsaszínben pompázik, és egy igazi igásló. 400 wattos motorja van, amitől legtöbbünk azonnal tovább is lapozna a katalógusban. Szerencsére van nekem egy ilyen kérdésekben jóval okosabb agyféltekém (ismertebb nevén Életem Párja), aki nem restellt kicsit jobban utánanézni a dolgoknak, amikor a tavalyi szülinapi ajándékomat keresgélte, meg nem mellesleg konyít is kicsit az ilyen elektromos bizgerekhez, és arra jutott, hogy a gép ennek ellenére bikaerős. Már ránézésre is látható, hogy merített némi ihletet a gyártó cég a KitchenAid gépekből, ott is hasonló Watt adatokkal találkozhatunk, ami viszont nem jelenti, hogy ne tudták volna a kis segédeket úgy megtervezni, hogy ennyi Wattot azok értelmesen használjanak fel. Ez a Kenwood cucc is vagy 9 kiló, gyakorlatilag minden belső szerve masszív fémből van, és eddig semmire nem mondta azt, hogy ne viccelődjek, pedig nagyon meg kell dolgoznia a kvártélyért. Csak áldani tudom a kitartó gyúróképességeit.
Egyetlen dolgot tudok „ellene” felhozni: a leírásában megadott maximális tésztamennyiségekkel nem viccel. És még csak nem is azért, mert a motor nem bírna nagyobb és/vagy keményebb tésztával megbirkózni, abszolút érezhető, hogy meg sem érzi a kihívásokat, de ha pl. a fent leírt mennyiségekkel megtömöm a bendőjét, a saját dagasztókarjával az egészet úgy felcsévéli két pörgés alatt, hogy öröm nézni. (Nem, igazából nagyon nem öröm...) Szóval ilyen masszív adagokkal maximum úgy lehetne vele dolgozni, hogy húsz másodpercenként leállítjuk, lehúzogatjuk a szajrét, majd elölről...
Nos, itt jön képbe a holland csavar. Illetve spirál. Egy Super Doughhook nevű holland cég ugyanis készít elég sokféle dagasztógéphez - sajnos erősen heroindrágán - utángyártott, spirál alakú karokat. Ezeket kenyeres FB csoportokban annyian dicsérték, hogy végül hosszas hezitálás és belső küzdelem után rendeltem egyet.
Amikor megérkezett, nem voltam tőle nagyon elragadtatva. Igen masszív, csúf kis darab, nem lehet mosogatógépben mosni, és részemről nem tapasztaltam, hogy olyan óriási különbséget okozna a dagasztában. Nem lett kész előbb a dagasztás, nem lett jobb a tészta állaga, semmi extra. Sőt, amikor a szokásosnál kisebb mennyiséggel dolgoztam, szinte semmit nem csinált, nem nagyon talált fogást a kevés anyagon, inkább csak a közepét pisztergálta, mint hogy dagasztott volna.
Aztán egyszer kipróbáltam egy bazi adag tésztánál, amikor az eredeti dagasztókart már összekentem egy korábbi adaggal, és hanyagul a hegyekben álló mosatlan közé dobtam, és hát wow! Amivel az eredeti kar már szenved, az ennek meg sem kottyan. Gyakorlatilag megduplázza a gép kapacitását. Szóval hurrá, nem volt kidobott pénz, még ha azt pont nem is csinálja, ami miatt mások lelkendeztek érte. Ellenben nekem végül kimondottan hasznosnak bizonyult, másra.
A pizzalisztet máskor is fogom még kenyérbe keverni, nagyon klassz, rugalmas állagot adott. E mellett ami még sokat segít az ilyen (számomra) nagy kenyereknél, az egy extra keverőszár a dagasztógéphez.
Igen, ez itt az (önkéntes, fizetetlen) reklám helye lesz. Először is pár szó a dagasztógépemről most, hogy lassan már egy éve használom, szóval mondhatni kellő rálátással rendelkezem róla: Kenwood Patissier a becsületes neve, csudiszépséges babarózsaszínben pompázik, és egy igazi igásló. 400 wattos motorja van, amitől legtöbbünk azonnal tovább is lapozna a katalógusban. Szerencsére van nekem egy ilyen kérdésekben jóval okosabb agyféltekém (ismertebb nevén Életem Párja), aki nem restellt kicsit jobban utánanézni a dolgoknak, amikor a tavalyi szülinapi ajándékomat keresgélte, meg nem mellesleg konyít is kicsit az ilyen elektromos bizgerekhez, és arra jutott, hogy a gép ennek ellenére bikaerős. Már ránézésre is látható, hogy merített némi ihletet a gyártó cég a KitchenAid gépekből, ott is hasonló Watt adatokkal találkozhatunk, ami viszont nem jelenti, hogy ne tudták volna a kis segédeket úgy megtervezni, hogy ennyi Wattot azok értelmesen használjanak fel. Ez a Kenwood cucc is vagy 9 kiló, gyakorlatilag minden belső szerve masszív fémből van, és eddig semmire nem mondta azt, hogy ne viccelődjek, pedig nagyon meg kell dolgoznia a kvártélyért. Csak áldani tudom a kitartó gyúróképességeit.
Egyetlen dolgot tudok „ellene” felhozni: a leírásában megadott maximális tésztamennyiségekkel nem viccel. És még csak nem is azért, mert a motor nem bírna nagyobb és/vagy keményebb tésztával megbirkózni, abszolút érezhető, hogy meg sem érzi a kihívásokat, de ha pl. a fent leírt mennyiségekkel megtömöm a bendőjét, a saját dagasztókarjával az egészet úgy felcsévéli két pörgés alatt, hogy öröm nézni. (Nem, igazából nagyon nem öröm...) Szóval ilyen masszív adagokkal maximum úgy lehetne vele dolgozni, hogy húsz másodpercenként leállítjuk, lehúzogatjuk a szajrét, majd elölről...
Nos, itt jön képbe a holland csavar. Illetve spirál. Egy Super Doughhook nevű holland cég ugyanis készít elég sokféle dagasztógéphez - sajnos erősen heroindrágán - utángyártott, spirál alakú karokat. Ezeket kenyeres FB csoportokban annyian dicsérték, hogy végül hosszas hezitálás és belső küzdelem után rendeltem egyet.
Amikor megérkezett, nem voltam tőle nagyon elragadtatva. Igen masszív, csúf kis darab, nem lehet mosogatógépben mosni, és részemről nem tapasztaltam, hogy olyan óriási különbséget okozna a dagasztában. Nem lett kész előbb a dagasztás, nem lett jobb a tészta állaga, semmi extra. Sőt, amikor a szokásosnál kisebb mennyiséggel dolgoztam, szinte semmit nem csinált, nem nagyon talált fogást a kevés anyagon, inkább csak a közepét pisztergálta, mint hogy dagasztott volna.
Aztán egyszer kipróbáltam egy bazi adag tésztánál, amikor az eredeti dagasztókart már összekentem egy korábbi adaggal, és hanyagul a hegyekben álló mosatlan közé dobtam, és hát wow! Amivel az eredeti kar már szenved, az ennek meg sem kottyan. Gyakorlatilag megduplázza a gép kapacitását. Szóval hurrá, nem volt kidobott pénz, még ha azt pont nem is csinálja, ami miatt mások lelkendeztek érte. Ellenben nekem végül kimondottan hasznosnak bizonyult, másra.
