Tegnap este érdekes meglepetés ért, gondoltam, megosztom. 

Ehhez előzményként érdemes tudni, hogy három éve élünk a jelenlegi lakásunkban, egy csendes kis környéken, egy társasházban. Az emeletünkön két lakás van, a miénk, meg velünk szemben egy másik, ahol már a mi beköltözésünkkor is ugyanaz a család élt, akik azóta is. Öltözékükből, megjelenésükből és az ajtóra kiírt nevükből ítélve ázsiai származásúak és az iszlám követői lehetnek, de igazából sosem merültünk el sem vallási eszmecserében, sem az őshazáról szóló csevegésben. Ami azt illeti, soha egy árva szót sem váltottunk azt leszámítva, hogy ha összefutunk a folyosón vagy az udvaron, egymásra mosolygunk és udvariasan üdvözöljük egymást. Sem a mi, sem az ő részükről nem merült fel soha igény ennél többre. Nem zavarjuk egymást, de nem is érdeklődünk egymás iránt.

Egészen tegnapig, amikor is este nyolckor kopogás zavarta meg a békés, „nyugdíjas” hangulatú esténket, amikor is nem számítottunk semmiféle látogatóra, csak csendesen bökdöstük egymás mellett heverészve a laptopjainkat, kortyolgattuk a sörünket, lassanként csúszva a korai bealvás felé.

Ilyentájt nagyjából két okból szoktak kopogni, valamelyik szomszéd elfelejti, ki kell-e aznap este rakni a szemetet vagy nem, illetve hittérítők végzik késői missziójukat. Egyikhez sem volt túl sok kedvem, ahogy kikecmeregtem az ágyból.

Helyettük azonban a szomszéd két kicsi gyereke állt az ajtóban, egyetlen mukkot sem szólva, egy kis ételtároló dobozt nyújtva felém... Nem mondom, hogy értettem a helyzetet.

Eddigre feltűnt mögöttük az ajtajukban az anyuka, és onnan, a folyosó másik végéről magyarázkodott kicsit tökéletlen angolsággal, mosolyogva, hogy ez rizspuding nekünk, fogadjuk szeretettel. Ő nem tudja, hogyan kell elkészíteni, mert most épp böjtöl, de reméli, ízleni fog nekünk. Mert tudom, most van az ünnep, kicsit olyan, mint a karácsony. 

Nos, nem, nem tudom. Annyi elképzelésem van az ünnepeikről, hogy tudom, hogy most épp ramadán van, amikor böjtölnek, de ennél bővebb ismereteim nincsenek, főleg arról, hogy milyen idegenek, felebarátok felé megnyilvánuló szokásaik vannak. Szóval ötletem sincs, hogy ez most valami személyes dolog volt, konkrétan felénk szerettek volna egy lépést tenni, vagy ez inkább egy általános szokás ebben az időszakban, kvázi idegenek megajándékozása? Azt sem tudom, hogy mindezt miért pont most, hiszen nyilván tavaly és az előtt is volt ramadán, a hagyományaik meg aligha változtak pont most...

Szóval megvallom őszintén, lövésem nem volt, mihez is kezdjek a helyzettel. Kérdezősködni nem nagyon akartam, mert a vallás elég könnyen vezet egy beszélgetésben aknamezőre, na meg ahhoz sem volt nagy kedvem, hogy hosszasan álldogálljunk a folyosón, na de végső soron egy mosolygós asszonykával meg két aranyos, ámbár szégyenlős gyerekkel kellett „megküzdenem”, szóval végül - valószínűleg továbbra is eléggé zavart tekintettel - visszamosolyogtam, és szépen megköszöntem a kedvességet, majd elbúcsúztunk. Egy ideig még álltam a párom előtt tanácstalanul a kis pitlivel, de neki sem volt több ötlete, mint nekem, szóval továbbra is tudatlanul nekiálltunk segítségül hívni Google barátunkat, hogy vajon milyen hagyománynak lettünk „áldozatai”, de nem jutottunk sokra. 

Mindenesetre édességért és kedvességért még sosem haragudtam, szóval innen is köszönet... Akinek esetleg van ötlete, mi is ez a tejbegríz-szerű desszert, amit kaptunk, és hogy miért, kommentben szívesen fogadok ötleteket.