Hiánypótló kétszázezredik konyhablog

Süthetjük

Süthetjük

ÉRETT KORÚ KOVÁSZ

2017. április 18. - Lousha

Ennek is eljött a napja, Rozi mama egy éves lett. Tavaly ezen a napon estefelé kevertem össze az első pár kanál lisztet-vizet, majd ületem végtelen aggodalommal a kis üveg mellett, percenként pislogva rá, történik-e vele valami. Akkor is ilyen szép angol tavasz volt, mint most, azaz hideg és borongós idő, rá is ületettem a kis újszülöttet az elektromos melegítőpárnámra, nehogy megfázzon még nekem...
Másnap reggel nagy boldogan számolgattam az első, bátortalan bubikat, majd nagyon nem akaródzott elmenni dolgozni, egész napra egyedül hagyni a kis apróságot. Betettem a mikróba egy bögre meleg vízzel, de így is "egész nap csak a mamára gondoltam". Ő meg nem nagyon zavartatta magát a zord körülményektől, vidáman növögetni kezdett, és virul azóta is. Vigyázok is rá, etetgetem, adok neki munkát bőven, hiszen a névadója is dolgos, jó asszony volt. A kovász sem szeret henyélni, nem is hagyom.
Holnap ismét sütünk, ha nem is öregtésztás, de öregkovászos kenyeret!

A bejegyzés trackback címe:

https://suthetjuk.blog.hu/api/trackback/id/tr7112435821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása