Hiánypótló kétszázezredik konyhablog

Süthetjük

Süthetjük


ÉN A SZÍVEMET ADTAM NEKED

Szívbuci, szokásos kenyér, nem is olyan repedt kalács

2017. március 16. - Lousha

Mostanában néhány sütésről elmaradt a tudósítás, leginkább kísérletezgettem, és olyan elképesztően látványos dolgok nem kerültek ki közben a sütőből. Csinátam pár kalácsot, végtelen hosszan kelesztve, mégis elég rendesen megrepedtek, bár ez persze mit sem vont le a habos puhaságukból és finom…

Tovább

KRUMPLIS DAGADÉK ÉS FILIGRÁN SZEZÁMOSOK

Ha vasárnap, akkor sütés, semmi meglepetés

Utoljára azt ígértem, hogy a következő kenyér is ugyanazzal a recepttel fog készülni, mint az előző, de aztán közbejött a petrezselymes krumpli... Ha már úgyis pucoltam, kivételesen volt annyi eszem, hogy főzzek egy pár kisebb krumplit kenyérhez előre. Sőt, odáig mentem az előrelátásban, hogy aztán…

Tovább

TESZTÜZEM

A legjobb módszer nyomában

Hétvégén kísérletezéssel múlattam az időt. Nem voltunk épp katasztrofálisan szűkében a kovászos kenyérnek, ezért elméletben belefért, hogy akár három teljesen elbaltázott végterméket húzzak ki a sütőből. Természetesen ilyenkor a vége az, hogy minden jól, de legalább elfogadhatóan sikerül...A…

Tovább
süti beállítások módosítása