Joggal állíthatom, hogy már a fülemen is kenyér jön ki, mivel az esti zuhanyozáskor még ott is találtam egy kis tésztát. Szuper ez a hét, sosem tudam még ennyit sütni egyhuzamban, de mindig akartam! Pont annyira élvezem, mint gondoltam.
Mostanra már nagyon kell ügyeskedni, hogy még helyet találjak a méyhűtőben, de olyan nincs, hogy lehetetlen!
Viszont arra, hogy képeket is tegyek fel, alig marad idő. Na de ami késik, nem múlik, lássuk az elmúlt két nap eseményeit!
Először is álljunk meg áhítattal ez előtt a gyönyörűséges gyökérkoszorú előtt, még keddről.

Amikor megsütöttem az augusztus huszadikai
ünnepi kenyeremet, teljesen meg voltam győződve róla, hogy az egy csodaszép kenyér. De amikor ez a kis karika elkezdett nőni a sütőben, majd még és még nőni, már láttam, mekkorát tévedtem.
Ilyen magas lett.

És ilyen szépen megkelt. Belső kép sajnos nem lesz, mert olyan szép lett ez a kenyér, hogy nem volt szívem megvágni.
Természetesen ismét hűtőztem, manapság már mindent így készítek.
A tegnapi veknit is ugyanígy hidegre tettem. Innen még minden oké, ugye, formás, csinos, szabályos.
Leszámítva ezt a Grand Canyont... Hát egy picurkát megint megrepedtünk, na. Meglátásom szerint ez semmit nem von le a kenyér szépségéből.
Belül sem úgy néz ki, mint akivel bármi hiba van.