Új játékom született, hadd mutatom be büszkén: ő itt az én elképesztően pink, csillámosan gyönyörű új konyhai kisegítőm. A születésem harmincödödszöri megemlékezésének alkalmából érkezett, épp időben, mivel az elődje már nagyon szentségelt folyton munka közben, koptak az ízületei a kemény fizikai munkától. Az új leányzót viszont ugyan csak egy karral áldotta meg az ég, de azt az isten is tésztadagasztásra teremtette. A próbanapján rögtön ki is kerekedett a szemem a munkamoráljától, ugyanis míg az immár elbocsátott konyhalány úgy 15 percig molyolt egy tésztával úgy, hogy előtte azért fakanállal kicsit összekutyultam a dolgokat neki könnyítésként, ez most annyiba telt, hogy beöntöttem minden egymás hegyén-hátán az üstbe, végigpróbáltam minden fokozatot, és huss, kész volt a tökéletesre dagasztott kenyértészta. 

Persze ha már ilyen lelkesen állt a dolgához, rögtön meg is gyúrattam vele még kettőtt, kikevertünk pár kémet meg piskótát is, és még egy kalácsot is összeraktunk. Nem panaszkodott, nem nyiszogott, kifejezetten csendesen és hatékonyan melózott, és nem is fészkelődött, mint az elődje, aki folyton le akart tvisztelni a pultról. Megtartjuk, már csak azért is, mert vagy egymillió kiló, elég volt egyszer felrántani a helyére...