Vasárnap jól kikenyereztem magam. Töltögetem a mélyhűtőt egy nagyobb ajándékcsomaghoz, így most non stop sütés van - igazi relaxációs terápia.
Tegnap három szépség született, kezdve egy adag bagettel. Ezúttal őket is hűtőben „érleltem”, ami igazán nem ártott meg nekik, úgy nőttek utána a sütőben, mint a gomba, viszont így hidegen a szokásosnál is egyszerűbb volt őket bevágni.

Ennek ellenére egyiküknek ez sem volt elég, kibújt a bőréből szanaszét, keresztben. Nem, mintha ez engem felzaklatna, ami azt illeti, imádom az ilyen repedéseket. Akárki akármit mond, a kenyér ott a legfinomabb, ahol repedt!

A kis dagadékok után egy cseppnyi gömböc volt a soros, kicsit rozsos, kicsit teljes kiőrlésű, kicsit mindenféle, aki szintén nem adott okot panaszra, szépségesen megnőtt, csak úgy feszegette a vágásokat, húzta szanaszét a sikérhálót.

Ismét nem lehet szavam sem a magasságára sem.

Felülről sem kutya.

És hát a belseje...

Az sem épp megvetendő.

Végül lett egy vekni is, egy újabb Hófehérke. Ő lett a kedvencem, mert olyan kis bice-bóca, felemás jószág. Megkelt, megnőtt, szép lett, de kissé elborult, elgörbült egy oldalra. A középső vágását nem volt hajlandó kinyitni, a két szélsőt meg kevesellte.

Emerről azért nagyon hetyke mosolya lett.

Egy jó nagy szakadással megtoldva.

De azért ez is feljött szabályszerűen.

Viszont innen nézve talán látszik, milyen kanyar-kenyér lett, görbe is, féloldalas is - de azért csak elfogy majd!

Belül már minden rendben.

Habos-bubis, ahogy azt kell.

Szóval jó kis vasárnap volt ez. Varázsolni is megtanultam, hogy az összes kelő kenyér, plusz még a sajtos tallér tésztája is beférjen az amúgy is csurig lévő hűtőbe. A sütések közti pihenőben életemben először élveztem a takarítást is - erről bővebben egy másik bejegyzésben lesz majd szó, aki szintén gyűlöl odaégett zsírt a sütőről levakarni, nehezen elérhető sarkokból pókhálót vadászni, létrán egyensúlyozni a konyhaszekrény felsőbb részinek lepucolásához, az feltétlen nézzen vissza!
De annak sem árt akár itt a KÖVETÉS gombra, akár a FB-on a tetszikre nyomnia, aki csak szeret szép kenyereket nézegetni, a héten lesz még néhány.