Ha Angliában megkérdezünk valakit, mit vacsorázott, gyakran kapjuk azt a választ, hogy „csirkét”. Nem paprikás csirkét, rántottat, grillezettet, akármilyet, csak így, „csirkét”. Számukra ez le is írja az ételt, nagyjából annyit jelent, hogy néhány morzsányi só kíséretében belökik az állatot a sütőbe, jól megsütik, csókolom.

De nem ők az egyetlenek, akik nem látnak a pipihúsban túl sok fantáziát, unalmasnak, nem túl ízgazdagnak tartják.

Pedig a csirke bizony mindenre jó. Éppen az „unalmassága” teszi végtelenül rugalmassá, alkalmazkodóképessé. Mivel nincs kiemelkedően intenzív íze, mindenféle ízvilágba beilleszkedik. Millióféleképpen elkészíthető, elrontani kimondottan nehéz. Remekül együttműködik gyümölcsökkel, füstöltáruval, sajtokkal, intenzív fűszerekkel - vagy bármivel, ami eszünkbe jut.